Takács Attila (El Capo)

Takács Attila (El Capo)

Nem ma kezdtem Én sem!

Néhány szó magamról:

A társadalom megítélése szerint elfogadott végzettségem “marketing és reklám manager” aki együtt tudott élni a degradáló “sportoló” minősítéssel. Eddigi életemet mindig azzal töltöttem, amivel szerettem volna, “csak” a játék volt az életem.
Nem véletlen tehát, hogy továbbra is a játék maradt az álmom, de érkezett a “WIND OF CHANGE”.

A Vízilabda

Takács Attila (Taki) VízilabdaA sporttagozatos iskola következményeként több sportágba is belepillanthattam, pl. úszás, birkózás, kézilabda, kosárlabda stb., de ami vitte a pálmát az a vízilabda volt. 1985-ben jól emlékszem, mikor a szüleim levittek a szigetre Rottler Antal edző bácsihoz, aki egy tündéri pofa volt, és az is a mai napig. Vörösödő fejjel szemlélte miképp vergődöm a fedett medencében, szinte aggódott az életemért, miközben kissé elfogult szüleim győzködték, hogy milyen jó is vagyok. Miután Tónibá nem tudott nemet mondani az őt bombázó szülőknek ezt válaszolta: “Nézzék ilyen korban, már nem lehet elkezdeni ezt a sportot, de legyen, lejárhat, de nem ígérek semmit”. Na ezzel indult el az akkor még véget nem érőnek tűnő pályafutásom. Fél év alatt ledolgoztam azt a maratoni hátrányt, amivel rendelkeztem, megszabadultam kb. 15kg zsírtól, és mi tagadás megerősödtem. Utánpótlás szinten rengeteg érem került a vitrinembe, amit nehéz is lenne felsorolni, aztán 1989-től már a felnőtt keret tagjaként büszkén jártam a világban. Többszörös MAGYAR BAJNOK (4x) KUPAGYŐZTES (2x) és nem legutolsó sorban BL (Bajnokok Ligája) döntős Tovább nem ecsetelve az ezüstöket és a bronzokat még a strandvízilabdában is 4x nyertem bajnokságot. Jött a légióskodás Marseille. Aztán 1 év a Fradiban és irány Nizza. Édesapám ekkor távozott el az élők sorából, amit nem viseltem valami jól, de ki is tudja. A szezon végén hazaköltöztem, és visszavonultam, még az uszoda környékére sem mentem hosszú-hosszú ideig. Most talán némi reménysugár felvillant a távolban, hiszen felkértek a Masters Világbajnokságra és ez azért felkeltette az érdeklődésem. Szinte edzés nélkül vágtam neki a túrának, de Ausztráliában bronzérmesek lettünk. Újabb rövid szünet után lecsábítottak a Vidám Vízilovak azóta ott szelem a habokat, és már nyertünk is egy bajnoki címet.

ZENE

Már idejét sem tudom mikor is álmodoztam arról, hogy gitározni tanuljak, de nálam ez kicsit nehézkes volt. Gondolok itt arra, hogy a sport mellett se időm se energiám nem volt gitárt ragadni, mígnem megismertem JUNG NORBIT, akit a mai napig csodálok, és felnyitotta a szemem ebben a kérdésben. Ekkor döbbentem rá, hogy mi is a nekem szánt út az életemben, és alkalmazva a “mindenkinek arra van ideje amire akarja” elméletet gitározni kezdtem. Norbi volt a tanárom, 2×1évet tanultam nála, és azóta autodidakta módjára képezem magam. Életem első koncertjét Norbival gitárduót alkotva éltem át a 25. születésnapomon, ahol kb. 200 ember előtt remegő térdekkel gitároztam, de a siker nem maradt el. Fergeteges buli volt.

 

Takács Attila (Taki) - FunSirAztán jött a FUN SIR nevű garázszenekar, karöltve egy hasonlóval, de be kellett látnom szinte lehetetlen egyeztetni az időpontokat a zenekarban, mivel mindenki este ért volna rá, én viszont esténként az uszodában voltam, így véget ért a garázszenekarok korszaka nálam.

 

 

Takács Attila (Taki) - FunSir

Egy rendkívüli alkalommal játszottam a TAKÁTS TAMÁS DIRTY BLUES BAND-del.

Takács Attila (Taki) - Takáts Tamás DBB

Takács Attila (Taki) - Takáts Tamás DBB

 

 

 

 

Takács Attila (Taki) - Beer Brothers2005 nyarán, amikor abbahagytam a vízilabdát, kapott teret igazán a zene és a gitár. Emlékszem milyen mókás is volt, mikor felhívott Hatlaczky Feribácsi, délután 5-kor, hogy ráérek é este 7-től koncertezni vele. Feribácsi volt a Fun Sir énekese is régóta ismerjük egymást, és bár nem tudta megmondani mit is fogunk játszani, de megcsináltuk.
Pár nappal később már én voltam a BEER BROTHERS gitárosa. Több száz koncert volt a hátunk mögött de 2009 februárjában lezárult ez a fejezet az életemben.

Takács Attila (Taki) - EF2006-ban érkezett a felkérés az Egészséges Fejbőr részéről, hogy legyek az EF gitárosa, amit gondolkozás nélkül elfogadtam.

2009 júliusában feloszlott!

 

Takács Attila (Taki) - Any Ideas2007 év végén, pedig újabb zenekar került be a képbe, aminek a neve ANY IDEAS!

Rengeteg remek hangulatú koncert volt az ország egész területén, ami lázba hozta a nagyérdeműt, de az énekes (Mihalik Zoltán – Tim) külföldre távozása miatt félbeszakadt. Remélhetőleg lesz még folytatás!

 

 

 

Takács Attila (Taki) - El Capo2009 a El Capo Latin Gitár Duó létrejötte

2017 El Capo Latin Gitár

 

 

 

 

Takács Attila (Taki) - Hit The Road Acoustic Band2010 nyár vége egy szerencsés szituáció létrehozta a Hit The Road Band-et!

 

A Hit The Road Acoustic Band akusztikus Rock&Roll játszó duó, ahol kézzel lábbal zenélünk!

http://hittheroadband.hu

 

Room Service - Bryan Adams Tribute Hungary

Room Service – Bryan Adams Tribute Hungary

http://bryanadamstribute.eu/

 

Zenekarjaim:

  • Hit The Road Acoustic Band,
  • El Capo Latin,
  • Queen Budapest Live,
  • Takkero Live,
  • (Fun Sir)
  • (Queen-tage),
  • (Celebrating Queen)
  • (Soul Chicken),
  • (Any Ideas),
  • (EF)
  • (Csa-Ta Acoustic)

LikeBox