Az El Capo

Takács Attila (Taki) - El Capo

Az El Capo latin gitár duó 2009-ben alakult. Két jó barát, Takács Attila (El Capo) és Kisdaróczi Péter (Daró), akik a klasszikus rock, blues zene területén már jó néhány sikeres fellépést tudhatnak maguk mögött, úgy döntöttek, hogy egy számukra idegen zenei műfajba is belekóstolnak.

Az elhatározást a tett követte, így született a gitárduó két olyan fiatalemberrel, akik nemcsak a zenéjükkel hanem a személyiségükkel is hamar belopják magukat a közönség szívébe!

A páros ismert és kevésbé ismert latin dalokat szólaltat meg akusztikus gitáron. A kellemes hangulatú, vidám, ugyanakkor néha andalító dallamvilágú élőzene remekül megállja a helyét egy vacsora aláfestéseként, egy randevú romantikus hangulatának fokozójaként, és az önfeledt szórakozás megalapozójaként is! A folyamatosan bővülő repertoárba már néhány meglepő feldolgozás is bekerült, a közönség nagy örömére!

2017-ben a zenekar felállása megváltozott, a duó formáció a továbbiakban szóló művészi előadásmódra változott.

Az El Capo Latin Guitar esküvőkön, céges- és magánrendezvényeken való szereplés mellett már éttermekben, sörözőkben, egyéb vendéglátóhelyeken is vállal fellépést, Budapesten és vidéken egyaránt!


LikeBox